Forró nyár
Forró augusztus volt azon az éven. Még a szokásosnál is forróbb. A hőséget még éjjelente is csak úgy lehetett kibírni, ha meztelenül aludt az ember. A lány is meztelenül forgolódott ágyában, nem is tudta, hogy mi kínozza jobban: a hőség, vagy az a hang, amit nem tudott kiverni a fejéből hetek óta.
Bekapcsolta a hifijét, és berakta kedvenc énekese új albumát. Ahogy meghallotta izgatóan mély hangját, ismét felégett benne minden. Remegés járta végig a testét, és vágya felfokozott lett.
Minél többet és hangosabban szólt a zene, annál jobban beizgult. Kezeivel elkezdte markolászni a melleit, míg jobb kezének ujjai a csiklóját izgatták, és csak arra tudott gondolni, hogy mi lenne, ha kedvenc énekese most itt lenne, és magáévá tenné. Gyönyör és remegés futott át a testén. Egyre hangosabbra állította a zenét és egyre mélyebbre csusszantak az ujjai nedves puncijába, és érezte, élvezte, hogy mindjárt ott lesz a csúcson. Mikor a 3. ujját és feldugta magának, akkor hágott a tetőpontjára az őrület és hatalmas orgazmusa lett.
De nem érte be ennyivel, még nem nyugodott le. Elővette kedvenc vibrátorát és még nedves punciját és popsiját addig kényeztette, míg el nem érte a sorozatos orgazmusok szintjét. És igen, akkor nyugodott le…. akkor nem számított, hogy milyen hőség van, mert vágyai beteljesültek.